DreamAboutHim

Nem vagyunk barátok, csak udvariasan mosolygunk.

Szeretlek.- mondta.
Szeretlek. -mondtam. És folytattam: tudtuk, hogy szeretjük egymást, hiszen ezt érzi az ember, még ha ritkán találkozunk is. Az évek folyamán kialakult érzések nem változnak egyik napról a másikra.
Talán csak nem hittük el, hogy ez lehetséges. Ennyi minden után, ami velünk történt. És gyávák voltunk beismerni.

Egyszer fogadalmat tettünk egymásnak. Hogy többé nem hagyjuk elmenni a másikat. De egyikőnk sem tartotta be az ígéretét.

Tudom, hogy önző dolog, de nem kívánom, hogy boldog légy valaki mással. Majd egyszer felülemelkedek a hibáimon és másképp fogom gondolni, de akkor már nem fogunk találkozni. Ezért mondom most.

Miért nem nézel rám? -kérdezte. Mire én:
Mert akkor nem tudok hazudni neked. Bárki másnak. De neked nem.

Nem tudom azt mondani, hogy vége. Amíg te sem mondod.
Visszaadtam a gyűrűt, mert csak a reményt tartotta bennem. És ettől szenvedek. De a te döntésed meghozta az én döntésemet is: nem akarok veled "járni". Újra előlről kezdeni, és így végezni. Nem akarom. 7 év telt el. Sokat változtunk. De még mindig nem vagyunk elég érettek. Többet várunk a másiktól. A lehetetlent, folyton megfelelni a másiknak és a rózsaszín felhőt. Ez nincs. Ez nem igaz. Csak elfogadni a másikat.