Élj úgy ne kérj elnézést
Tanmese
Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt. Az apja adott neki egy zacskó szöget, hogy mindannyiszor , amikor elveszti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be egy szöget az udvar végében lévő kerítésbe.
Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe.
Az elkövetkezendő hetek során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe beütött szögek száma napról napra csökkent: felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mint a szögeket beütni a kerítésbe.
Végül elérkezett a nap, amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött a kerítés fájába.
Ekkor megkereste az apját, és elmesélte neki, hogy egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie.
Ekkor az apja azt mondta neki, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon, ki egy szöget a kerítésből.
A napok teltek, amikor egy nap a fiú közölte az apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben.
Az apa elkísérte fiát a kerítéshez, és így szólt:
„Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg mennyi lyuk van ezen a kerítésen. Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt. Amikor összeveszel valakivel, és amikor gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen."
Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod azt, de a seb örökre ott marad. Mindegy hányszor kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad. A szavakkal okozott seb olyan, mint egy fizikai seb. A barátok nagyon ritka ékszerek, megnevettetnek, bátorítanak. Ők mindig készek téged meghallgatni mindannyiszor, amikor neked arra szükséged van, támogatnak, kitárják előtted a szívüket. Mutasd meg barátaidnak, mennyire is szereted őket!!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.